Második Megjegyzés

Az embernek két arca van: az egyik, az alsóbb énjével kapcsolatos, az evilági életre tekint. A másik, a Mindenható Allah szolgálatával kapcsolatos, az örök életre. Ha az első arcát nézzük, az ember nyomorúságos teremtmény, akinek tőkéje oly kevésből áll: ami az akaratot illeti, alig van választási lehetősége, ami az erejét illeti, az csekély és hamar elfogy, élete gyorsan ellobbanó láng, ideje néhány tovatűnő pillanat, létezése egy gyorsan lebomló, pusztuló anyagi test. És mindezzel együtt törékeny, gyenge teremtmény a világmindenség minden szögletét benépesítő, számtalan féle többi teremtmény között.

A második arcát, és különösen tehetetlenségét és szegénységét tekintve, amelyeket az istenszolgálat felé fordít, az embernek óriási lehetőségei és végtelen fontossága van. Mert a végtelenül bölcs Teremtő az ember természetének részévé tette a végtelen tehetetlenséget és határtalan szegénységet, hogy hatalmas és tiszta tükör lehessen, amelyben számtalan megnyilvánulása tükröződik annak, aki mindenható és kegyelmes, és végtelen erővel bír, és nagylelkű és gazdag, és ajándékai sosem fogynak el.

Az ember valójában olyan, mint egy mag. Az isteni hatalom számtalan fontos tulajdonságot, az isteni rendelés pedig kifinomult, értékes programot adott ennek a magnak, hogy a föld alatt kicsírázhasson, és abból a szűkös és korlátolt világból kitörve a tágas szabadságba emelkedhessen, természetének nyelvén kérve teremtőjét, hogy hatalmas fa lehessen belőle, és a maga módján tökéletessé váljék. Ha rossz természete miatt a mag a neki adatott tulajdonságokat arra használja, hogy a föld alatt káros anyagokat gyűjtsön magába, rövid idő alatt elrothad azon a szűk, sötét helyen, anélkül hogy bármi haszna lenne. De ha a mag engedelmeskedik a teremtés parancsának: Allah az, aki a gabonaszemet és a datolyamagot kettéhasítja (Korán, 6:95), és jól használja ki a neki adott lehetőségeket, kiemelkedhet abból a szűkös, fénytelen létezésből, gyümölcshozó fává válhat, és saját létezésének apró valósága a nagyobb, általános valóság formáját tükrözi.

Ehhez hasonlóan az isteni hatalom és rendelés fontos tulajdonságokat és programokat tett az emberi természet részévé. Ha ezeket az ember saját alsóbb énje vágyai szerint használja fel, és az evilági élet talajában jelentéktelen és alantas örömökre fecsérli el, akkor rövid élete során a földben csírázás nélkül elrothadó maghoz hasonlóan elpocsékolódik és nehéz felelősséggel terhelve távozik ebből a világból.