Most pedig megpróbálom megmagyarázni ezt az álmot. A Mindenható Allah adja, hogy jó származzék belőle.

A város az emberi társadalom élete, az emberi civilizáció volt. Minden palota egy-egy embert jelentett. A palotában lévők képviselték az ember érzékeit és képességeit, a látást, hallást, a szívet, a lelket, az intellektust, és az olyan erőket, mint a harag vagy a vágy. Az ember minden adottságának más feladata van az istenszolgálatban, és más öröme és fájdalma. A lélek és az érzelmek és az olyan erők, mint a vágy vagy a harag a kapuban álló portás és a kutya. A magasabb rendű adottságokat és képességeket a vágyaknak és kívánságoknak alárendelni, és engedni, hogy elfeledkezzenek alapvető kötelességükről, bizonnyal nem haladás, hanem éppen hogy hanyatlás. A többit saját magad is értelmezheted.

Harmadik Megjegyzés

Tetteit és munkáját tekintve az ember gyenge állat, tehetetlen teremtmény. A rendelkezésére álló erő és cselekvési tartomány olyan korlátozott, hogy tényleg csak

30 addig tart, ameddig a keze elér. Még a háziállatok is, amelyek fölötti uralom az embernek adatott, is osztoznak gazdáik hiányos tulajdonságaiban, ami különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha a vadon élő társaikkal hasonlítjuk össze őket (például a háziasított kecskét a vadkecskékkel). De ami az elfogadást, fohászkodást, önátadást és könyörgést illeti, az ember nagyrabecsült utazó a világ vendégházában. Annak a vendége, aki oly nagylelkű hozzá, hogy végtelen kegyelmének kincseskamráit nyitotta meg előtte, és számtalan különleges teremtményt rendelt a szolgálatára. És olyan hatalmas tereket készített elő vendégének szórakoztatására, pihenésére és kiszolgálására, hogy még a fele is olyan hatalmas, ameddig csak a képzelet elér.

Ezért ha az ember saját magára hagyatkozik, és az evilági életet választja céljául, múlandó örömöket próbál megízlelni, és küzd, hogy életét fenntarthassa, akkor végtelenül szűk szférákra korlátozza saját magát, és kisvártatva ezeket is el kell hagynia. Minden képesség, minden érzék és minden testrész, amely neki adatott, tanúskodni fog ellene a feltámadáskor, és őt fogja vádolni. Ellenben ha felismeri, hogy csak vendég ebben a világban, és életének tőkéjét úgy használja fel, hogy nem lépi át azokat a korlátokat, amelyeket vendéglátója állított fel, akkor a neki adatott tágas szférákban örökké tartó életéért küzd, és nyugalmat és könnyebbséget talál. Később pedig a legmagasabb rangra emelkedhet. Továbbá minden testrésze és minden képessége mellette tanúskodik majd a túlvilágon, mert bizony azok a csodálatos képességek, amelyeket az ember kapott, nem erre a jelentéktelen evilági életre teremttettek, hanem az igazán fontos örökké tartó létezésre. Mert ha összehasonlítjuk az embert az állatokkal, láthatjuk, hogy képességeit tekintve az ember százszor is gazdagabb az állatoknál. De ha elmerül az evilági örömökben, és az állati szintű létezésben, akkor még az állatoknál is százszor mélyebbre zuhanhat. Mert minden örömben, amelyben részesül, ott van ezernyi fájdalom nyoma. A múlt fájdalmai, a jövőtől való félelem és az örömök elmúlta felett érzett szomorúság otthagyja nyomát minden örömében és élvezetében. Az állatok viszont nem ilyenek. Az ő örömükben nincs fájdalom. Az ő boldogságukat nem felhőzi be a szomorúság. A múlt fájdalmai nem okoznak nekik szenvedést, és nem nyomasztja őket a jövőtől érzett félelem sem. Békében és nyugalomban élnek, és folyamatosan hálát adnak teremtőjüknek.