A Huszonharmadik Szó | A Huszonharmadik Szó | 31
(1-31)

A következő jutott az eszembe: mintha például egy nagy konferenciát tartanának Amerikában, ahova minden nemzetet meghívnának, és minden nemzet egy hatalmas hajóra szállna, és odautazna, a földgolyó, amely huszonötezer évnyi járóföldet tesz meg egyetlen év alatt a világmindenség hatalmas óceánjában, saját maga viszi el népét a feltámadás mezejére, és ott rakja le őket. Továbbá ha az a pokol, ami a Föld középpontjában tombol, és amit az is jelez, hogy a Föld hőmérséklete harminchárom méterenként egy fokkal növekszik, kiönti tüzét, amely a hagyományok szerint megfelel ebben a világban a valódi Pokol bizonyos szerepeinek, akkor az isteni parancsra a Föld jobb és örökkévaló formát ölthet, és a Túlvilág egyik hajlékává változhat.

A második pont: a Mindenható Teremtő, hogy hatalmának tökéletességét, bölcsességének szépségét, és egyedülvalóságát bizonyítsa, gyakran végez el nagyon sok munkát nagyon kevés tettel, és gyakran ad hatalmas feladatokat igencsak apró dolgoknak. Mint azt a Szavakban már elmondtam, ha minden dolog forrását egyetlen lénynek tulajdonítjuk, a dolgok nagyon egyszerűvé és szükségszerűvé válnak. Ellenben ha több teremtőnek és oknak tulajdonítjuk őket, olyan sok nehézség merül fel, hogy a legtöbb dolgot lehetetlenné teszi. Mert egyetlen személy, például egy tiszt vagy építőmester könnyen ad parancsot számtalan katonának vagy építőmunkásnak, és egyetlen szóval, tettel vagy mozdulattal tökéletes eredményt ér el. De ha a döntést a hadsereg katonáira vagy a ház tégláira bíznánk, amelyeknek még csak önálló cselekvőképességük sincsen, az óriási zűrzavart eredményezne.

És így, ha a négy évszak vagy a nappal és az éjszaka váltakozását az Egyedülvalóság parancsának tulajdonítjuk, akkor az Egyetlen ezeket az eredményeket egyetlen parancsával elérheti, és az alkotás csodáit jelenítheti meg, az évszakok változásában, a bölcsesség csodáit a nappal és az éjszaka váltásában, és a fenséges hatalom megnyilvánulását a csillagok, a Nap és a Hold mozgásában. Mert Övé az élőlények egész hadserege. Ha akarja, egyet közülük, például a Napot kinevezi a bolygók parancsnokának, és a fény és meleg forrásául minden teremtménynek, és egymásba hajlítja a nappalt és az éjszakát, amelyek oldalak az Ő bölcsességének könyvében. Azzal, hogy a Holdat minden nap más alakban mutatja, a múló idő mérésére alkalmas naptárrá teszi. És ahogy a csillagokat fénylő díszes lámpául adja az angyalok kezébe, úgy nyilvánítja meg bölcsességének számos példáját a Földdel kapcsolatban. Ha ezeket az eseményeket nem egyetlen lénynek tulajdonítanánk, akinek a parancsai rendet, törvényt és szabályt alkotnak minden élőlény számára, akkor feltételeznénk, hogy a bolygók és csillagok saját maguk szabják meg és számítják ki pályájukat.

Röviden: végtelen nehézségek rejlenek a tévelygés útján, és végtelen könnyebbség az Egyedülvalóság útján.

Örökkévaló az Örökkévaló!

Said Nursi

No Voice