Allahnak a hit fényéért!", kiáltottam fel, és ezt az áját olvastam:

Allah a hívők védelmezője: a sötétségből a fényre vezeti őket. (Korán, 2:257) És felébredtem látomásomból.

Tehát a két hegy nem volt más, mint az élet kezdete és vége, vagyis ez a világ és a Köztes Birodalom. A híd az élet útja volt. Jobbra volt a múlt, balra pedig a jövő. Az apró, homályos fáklya pedig az ember alsóbb énje, amely önző, azt hiszi, hogy elegendő saját magának, saját hiányos és tökéletlen tudására támaszkodik, és nem törődik a mennyei kinyilatkoztatással. A szörnyeknek képzelt dolgok pedig a világ eseményei és különös teremtményei. Vagyis, aki a saját alsóbb énjére támaszkodik, aki az óvatlanság és nemtörődömség sötétségébe zuhan, és akit a tévelygés homálya kínoz, az olyan, mint én voltam álmom első részében, és apró fáklyájával, hiányos és téves tudásával a múltat a megsemmisülés és nemlét sötétjébe süllyedő hatalmas sírgödörnek látja. A jövőt pedig viharos, kihalt pusztaságnak, amelyet a véletlen szeszélyei formálnak, a teremtményeket pedig, amelyek valójában a Kegyelmes engedelmes szolgái, szörnyetegeknek. Az ilyen ember tulajdonképpen megtestesíti ezt az áját: ,A hitetleneknek a sátán a védelmezőjük; a fényből a sötétségbe vezeti őket. "(Korán, 2:257)

De ha az ilyen ember megkapja az isteni vezetést, és a hit belép a szívébe, és szívének lázadása és zsarnoksága megtörik, és megfogadja azt, ami Allah Könyvében áll, akkor olyanná válik, amilyen én voltam látomásom második részében. Akkor a világ hirtelen nappali színekbe öltözik, és mindent megtölt az isteni Fény. Az egész világ ezt az áját ismétli:

„Allah az egek és a föld Fényessége"(Korán, 24:35).