Az ilyen ember saját magának okoz szörnyű kínokat, és megtagad, befeketít és megsért minden más teremtményt, és Allah Neveit és Jeleit is. Ezért nemcsak hogy nem méltó semmiféle szánalomra és együttérzésre, hanem súlyos büntetést is érdemel.

És ti, tévelygő és szétszóródott emberek! Milyen eredményetek, milyen művészet, milyen tökéletesség, milyen civilizáció, milyen haladás jelenthet vigaszt a sír rémítő csendje, a mindent romba döntő kétségbeesés ellen? Hol találhatjátok meg azt a megnyugvást, amely az emberi lélek legnagyobb szükséglete?

Milyen természet, milyen véletlen, milyen Allahhoz társított partner, milyen felfedezés, milyen nemzet, a hamis imádatnak milyen tárgya, amelybe a bizalmatokat vetitek, és amelynek Allah műveit és fenntartó kegyelmét tulajdonítjátok – mindezek közül mi menthet meg benneteket a halál sötétjétől, amit ti örök megsemmisülésnek képzeltek? Melyik teszi lehetővé, hogy átlépjétek a sír határait, a Köztes Birodalom határait, hogy átjussatok a Feltámadás mezején és a Szirat Hídján? Melyik hozhat nektek örök boldogságot?

És tudnotok kell, hogy bizonyosan végig fogtok menni ezen az úton, mert a sír kapuit be nem zárhatjátok, és aki ilyen úton jár, annak szüksége van valakire, akinek hatalma és felügyelete átfogja ezt a hatalmas világot, és túlnyúlik még határain is.

Ó, tudatlanság és tévelygés nyomorúságos népe! Annak az alapelvnek megfelelően, hogy „a törvénytelen szerelem következménye a fájdalmas kínok elszenvedése”, teljesen igazságos büntetésben van részetek, mert törvénytelen módon használjátok fel a szeretetre való képességeteket, a tudásotokat, a hálát és az imádatot, amelyek a Mindenható Allah neveire és tulajdonságaira vonatkoznak, a saját lelketekre és az evilági életre.