A Harminckettedik Szó

Részlet a harmadik Állomásból

Amikor a félrevezetettek népének szónoka nem talált alapot vagy támaszt, amelyen felépíthette volna félrevezetését, és így alulmaradt a vitában, azt mondta:

 „Szerintem a boldogság ennek a világnak és az evilági életnek az örömeiben, a civilizáció fejlődésében és a művészetek tökéletességében van, és nem gondolok a Túlvilágra, és nem ismerem Allahot, ezt a világot szeretem, teljes szabadságban és szabadosságban, és kizárólag önmagamra támaszkodom. Így teszek, és másokat is erre az útra hívtam el, a Sátán segítségével, és továbbra is így fogok tenni.”

A válasz: A Korán nevében mondjuk: Ó, te nyomorúságos ember! Térj eszedre! Ne hallgass a félrevezetők szónokaira. Ha rájuk hallgatsz, olyan hatalmas lesz a veszteséged, hogy elméd, lelked és szíved beleremeg, ha csak rágondolsz is. Két út van előtted:

Az első: a nyomorúság útja, amelyet a félrevezetés szónokai nyitnak meg előtted.

A második: a boldogság útja, amelyet a Bölcs Korán határoz meg.

A Szavakban, kiváltképp a Rövid Szavakban, sok hasonlatot írtunk ezzel a két úttal kapcsolatban. Most olvass és érts hát meg egy hasonlatot a lehetséges sok ezerből, amely ehhez a témához illik.

A társítás, a tévelygés, szétszóródás és gonoszság útja a legalacsonyabb fokra alacsonyítja az embert. Végtelen fájdalmak közepette végtelenül súlyos terhek nehezednek gyönge és erőtlen vállaira. Mert ha az ember nem ismeri Allahot, és nem Belé helyezi bizalmát, akkor rendkívül gyengévé és tehetetlenné válik, szükségben és szegénységben lesz, szenvedő, szomorú és rövid életű állat, a végtelen balszerencse viharában. A szeretet és ragaszkodás tárgyaitól való megfosztottság állapotában végül elhagy mindenkit, akit szeret, és egyedül megy a sír sötétjébe.

Egész életében hiábavaló küzdelmet folytat, rendkívül korlátolt akaratával, csekély erejével rövid életével és ostoba elméjével, a végtelen fájdalom és reménytelenség ellen. Minden eredmény nélkül küzd, hogy számtalan célját és vágyát elérje.

Bár nem képes még saját létének terhét sem hordozni, az egész hatalmas világ terhét nyomorúságos vállaira veszi. A Pokol kínjait szenvedi el, még mielőtt a Pokolba kerülne.

Ettől a nyomorúságos fájdalomtól, hihetetlen lelki kíntól a tévelygők részegségbe menekülnek, ami olyan érzéketlen állapot, amiben ideiglenesen elkerülhetik a fájdalmat. De amikor elmúlik, és ismét rájuk tör a fájdalom, az olyan, mintha a sír közelségét tapasztalnák meg. Mert aki nem a Mindenható Allah igaz szolgája, az azt képzeli, hogy saját maga birtokolja önmagát. De részleges és korlátozott akarata és szánalmasan csekély ereje nem teszi lehetővé, hogy ő maga irányítsa és igazgassa életét ebben a viharos világban. Ezerféle ellenség támadja az életét, az ártalmas baktériumoktól a földrengésig. És ebben az állapotban, ha fájdalmas félelmében a sír kapui felé tekint, nagyon is rémítőnek látja azokat.